Kedves Érdeklődő!

 

Örülünk, hogy az oldalunkra tévedtél, ahol a közeljövőben megtalálod az információkat az Épületgépész Szakosztállyal kapcsolatban.

 

Egy kicsit rólunk: Az Épületgépész Szakosztály 2010-ben alakult azzal a céllal, hogy népszerűsítse az épületgépészet tudományát, valamint olyan szakmai ismereteket nyújtson a hallgatóknak, melyek kiegészítik az órarendi kereteken belül tanultakat. A Szakosztály jelenlegi programjai között főként előadások és látogatások szerepelnek, melyek kiváló lehetőséget biztosítanak hogy megismerjük az épületgépészet gyakorlatias oldalát, ezáltal olyan megoldásokkal és rendszerekkel ismerkedhetünk meg, amit az egyetemen nem látunk!

 

Az előadásainkat általában mérnökök, tanárok tartják, de alkalmanként a szakosztály tagjai is bemutatnak egy-egy érdekes témát, amin éppen dolgoznak. Az előadások témája igen szerteágazó, általában az épületgépészet egy-egy dinamikusan fejlődő területéről esik szó. Néhány ilyen érdekes témakör pl.: megújuló energiák, tűzvédelem, hidraulika, épületfelügyelet, tisztatér technológia, smart grid rendszerek.

 

Amennyiben kedvet kaptatok, mindenkit szeretettel várunk eseményeinken, illetve várjuk azon lelkes hallgatókat, akik szeretnének bekapcsolódni a Szakosztály munkájába, elősegítve ezzel a kör fejlődését. Az aktuális programokról oldalunkon tájékozódhattok!

 

Elérhetőségeink:

Épületgépész Szakosztály Facebook oldala

.

 

 A Szakosztály vezetősége:

   Elnök:
 Bán Dóra
   Alelnök:
 Goda Lilla Clarissa
   Titkár:
 Bánhidi Tamás
   Projekt felelős:
 Csiszár Csaba
   PR felelős:
 Polgár Eszter

 

Főmenü

Bejelentkezés

Fő támogatóink

Scroll to top