A Gépészeti Eljárástechnika Szakosztályt (GESZ) néhány lelkes Folyamattechnika (BSc) és Eljárástechnika (MSc) szakosztályos hallgató az Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék támogatásával alapította 2013-ban. A Szakosztály az elmúlt évek alatt - az egyetemi képzés mellett - magas szintű, aktuális szakmai ismeretek bővítésének a lehetőségét biztosította különböző közösségi programok (előadások, gyárlátogatások, laborfoglalkozások) megszervezésével.

A Szakosztály megalapítása után csatlakozott a BME Gépész Szakkollégiumához. Ennek eredményeképpen a GESZ a BME Gépészmérnöki Karán működő öntevékeny körökkel sokkal szorosabb kapcsolatot tud ápolni.

Az előadások alkalmával a folyamattechnika, eljárástechnika és vegyipari energetika azon oldalával ismertetjük meg az érdeklődő hallgatókat, amivel tanulmányaik során nem, vagy nem ilyen formában találkoztak. A gyárlátogatásokon az érdeklődők az egyetemi előadások során megismert berendezéseket, üzemeket láthatják. Így a Szakosztályunk tagjai hallottak előadást csapágyakról, gyógyszergyári karbantartásról, és gépészeti meghibásodásokról a vegyipar területén. Eljutottak két rekord méretű stratégiai olajtároló építésére, megnéztek egy Élőgépet működés közben, valamint sörgyárba is bemehettek, hogy csak párat említsünk a teljesség igénye nélkül.

De milyen területtel is foglalkozunk? A gépészeten belül mindennel, ami a gyógyszergyártást, az élelmiszeripart, a vegyipart és az olajfinomítást érinti. Ezen kívül foglalkozunk azzal is, hogy hogyan kell hőcserélőket, műveleti készülékeket, tartályokat és egyéb nyomástartó edényeket tervezni és gyártani.

 

 Ha felkeltettük az érdeklődésed, gyere és látogass el a foglalkozásainkra!

Főmenü

Bejelentkezés

Fő támogatóink

Scroll to top